powered by www.bluechip.hu

Betiltották a Windows 8 telepítését

Kínában nem telepíthetik a Microsoft operációs rendszerét hivatali gépekre

by Blake Dashed
2014. May 20. 14:51
Címkék: windows
Úgy kezdődött, hogy visszaütöttek: Kínában megtiltották, hogy az amerikai Microsoft legújabb operációs rendszerét, a Windows 8-at telepítsék az állami hivatalokban működő számítógépekre.
Peking biztonsági okokra hivatkozva rendelte el a tilalmat. A kormányrendelet szerint tilos a Windows 8 operációs rendszert telepíteni az állami szervek által beszerzett asztali számítógépekre, laptopokra és tabletekre. A tilalom csak a hivatali gépekre vonatkozik, a magántulajdonban lévőket nem érinti.

Egy lendülettel a kiberkémkedési ügy miatt Kínában bekérették az amerikai nagykövetet. A tiltakozás oka, hogy az Egyesült Államokban - Peking határozott ellenzését figyelmen kívül hagyva - kiberkémkedés miatt vádat emeltek öt kínai katonatiszt ellen - jelentette a kínai média kedden.

Cseng Cö-kuang külügyminiszter-helyettes Max Baucushoz szólva határozottan visszautasította az országát, illetve állampolgárait ért vádakat, amelyeket Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter személyesen ismertetett hétfőn Washingtonban.

A pekingi külügyi közlemény szerint Cseng hangoztatta, hogy az Egyesült Államok súlyosan megsértette a nemzetközi kapcsolatok normáit és a kínai-amerikai együttműködést a kiberbiztonság területén, s ugyancsak súlyos kárt okozott a kétoldalú kapcsolatokban azzal, hogy hamis információkat gyártott, és kínai katonatiszteket gyanúsított meg adatlopással. Az amerikai vádat alaptalannak és rosszindulatúnak nevezte.

Hozzátette: Peking úgy véli, hogy Washington magyarázattal tartozik Kínának és a világnak a maga széles körű, szervezett keretek közötti adatlopásai és egyéb megfigyelései miatt.

Az amerikai vádirat szerint a kínai hadsereg emberei gazdasági kémtevékenységet folytattak öt nukleáris és napenergia-hasznosító, valamint acélipari vállalat ellen, a hekkerek megtámadták az Egyesült Acélmunkás-szakszervezet számítógépes rendszerét is. A betöréseket végrehajtó, Kínában élő és dolgozó személyeket megnevezték, fényképes körözési plakátot is közzétettek róluk.

  "A kínai internetbiztonsági központ közlése szerint idén március 19. és május 18. között összesen 2077 rosszindulatú trójai programmal, illetve kártékony botnet hálózatokkal 1,18 millió számítógépet vettek közvetlen irányításuk alá. A központ szóvivője szerint az Egyesült Államok a kínai kibertér legnagyobb támadója."

Peking először kemény hangú külügyi közleményben hárította el a kínai személyek elleni vádakat, alaptalannak és abszurdnak nevezve őket. Csin Kang szóvivő azt hangoztatta, hogy Kína eltökélt a kiberbiztonság fenntartása terén, és kijelentette, hogy "a kínai kormány, a kínai hadsereg és alkalmazottai sohasem kerültek kapcsolatba vagy vettek részt számítógépes adatlopásokban vagy titkok kereskedelmében". A vádak - szerinte - hátsó szándéktól vezéreltek.

Közölte: mivel az Egyesült Államok nem mutatott őszinte szándékot arra, hogy a kiberbiztonság problémáira párbeszéd és együttműködés révén keressenek megoldást, Kína felfüggeszti a kínai-amerikai kiberbiztonsági munkacsoport működését. Mindazonáltal utalt rá, hogy a helyzet alakulásától függően Peking kész további lépésekre.

A kínai védelmi minisztérium szintén közleményben hangsúlyozta, hogy a kormány és a hadsereg sohasem folytatott kiberkémkedést vállalatok ellen, egyben felszólította az Egyesült Államokat, hogy haladéktalanul szüntesse be a Kína elleni kémkedést. A közlemény szerint a washingtoni vádak súlyosan ártanak a két hadsereg közötti bizalomnak.

A Hszinhua hírügynökség idézte az állami internetes információs iroda szóvivőjét, aki szerint az Egyesült Államok támadja, figyeli és megcsapolja a kínai kormányzati, intézményi, vállalati, egyetemi és távközlési gerinchálózatok forgalmát. Célpontjaik a kínai vezetők, egyszerű állampolgárok, illetve mindenki, aki mobiltelefonnal rendelkezik.

via MTI