powered by www.bluechip.hu

Az oroszok szétkapták az iPhone 6-ot

A hivatalosan csak a jövő héten bemutatkozó új almás mobilt ebben a videóban már most alaposan szemügyre vehetjük

by Blake Dashed
2014. September 04. 08:10
Címkék: iphone, apple
Nyílt titok, hogy az Apple szeptember 9-én, vagyis jövő hét kedden jelenti majd be az egy évvel korábban érkezett iPhone 5s közvetlen utómodelljét.
A kereskedelmi forgalomban várhatóan iPhone 6 néven debütáló újdonságról már rengeteg kémfotót láthattunk, ezúttal pedig egy remek videó főszereplője lett az Apple igen rosszul őrzött titka.

Az alábbi videót oroszok készítették, akik egyrészt megmutatják nekünk, hogy az iPhone 6 mennyivel nagyobb, illetve vékonyabb az elődjénél, másrészt pedig egy kicsit szét is szedik a vadonatúj készüléket. Az iPhone 6 legfontosabb újdonsága, hogy kijelzője immár 4, hanem 4,7 colos képátlóval rendelkezik, és a későbbiekben állítólag érkezik majd egy 5,5 colos panellel szerelt nagytesó is. A RAM változatlanul 1 gigabájt, a belsőmemória pedig kiviteltől függően 16, 32, illetve 64 GB-os lehet - az akkumulátor 1810 mAh kapacitású.