powered by www.bluechip.hu

Razer Rogue hátizsák bemutató

by Péter
2017. March 29. 11:05


Manapság nagyon sok mindenre rá lehet azt húzni, hogy "gamer", amiért több gyártó is szeret több pénzt elkérni a vásárlóktól, de a legtöbb esetben szerencsére valamivel tényleg többet kapunk, mintha az adott piac egy olcsóbb, átlagos tudású termékét választanánk. Ahogy a játékosokat kiszolgáló technológia fejlődött, a kiegészítőknek úgy kellett hozzájuk igazodniuk, erre pedig remek példa a perifériáival világhírűvé vált Razer egyik kiegészítő terméke, melyet nemrég néhány napig mindenhová magunkkal vittünk.



Egészen pontosan a Razer Rogue hátizsákról van szó, mely mivoltából adódóan joggal nevezhető egy szimpla hátizsáknak, de azért nem véletlen, hogy ez a modell a Razer műhelyében készült. Mondhatnánk azt, hogy elsősorban a játékosokat célozták meg, közülük is leginkább azokat, akik hordozható számítógépet használnak játékra vagy az asztali gépük mellett rendelkeznek egy laptoppal is, de mi arra jöttünk rá a pár nap alatt, hogy ez a termék, igazából bárkinek jó lehet, aki egy minőségi hátizsákra vágyik.

Persze az elején rögtön az koleszosokra gondoltunk, sok tanuló használ az egyetemi évei alatt egy erősebb laptopot, de aztán belegondoltunk, hogy a hétvégi LAN partik is újra egyre kedveltebbek, illetve a hazai eSport rendezvények száma is folyamatosan nő. A gamereket tehát több szegmensben is meg lehet szólítani egy ilyen termékkel, de akkor mi a helyzet egy átlagosabb felhasználóval? Nos, egyfelől egy a gamer világtól kissé távolabb álló személyhez nehezen fog eljutni ennek a hátizsáknak a híre, másfelől pedig ha ajtót nyitunk a tágabb piacnak, akkor óriási kínálatból válogathatunk.



Most akkor nézzük meg, hogy maga a gyártó kinek szánta a terméket. A Razer egyértelműen egy "gamer hátizsákot" készített, melyre volt már tőlük példa, hiszen legalább 6 hátizsák és 1 válltáska szerepel most is a kínálatukban. Ha megnézzük a jelenlegi palettát, könnyű felismerni, hogy miért is született meg a Rogue. A többi táska vagy robusztusabb vagy pedig "átlagosabb", miközben a felhasználók részéről felmerült az igény egy minőségi, nem túl hivalkodó termékre. Nos, ez lenne a Razer Rogue: egy minőségi hátizsák, melyről nem üvölt messziről hogy "kockák vagyunk", de minden elektronikai eszközünknek biztonságot nyújt és a mindennapok során a gamer és technológiai világtól távol is remekül használható.

Ez mind szép és jó, de ez ígéreteket a valós használat során is illik betartani, ezért vittük magunkkal egy hétig mindenhová a hátizsákot. Voltunk az egyetemen, mentünk meetingre és átugrottunk a haverokhoz is. Az egyetemen nem igazán ismerték fel, hogy Razer, vagyis gamer hátizsákunk van, csupán megjegyezték a lányok, hogy milyen jól néz ki, ami főként annak köszönhető, hogy nem a műszakira ugrottunk be. A meetingeken szintén nem került a középpontba a táska, persze eleganciában nem tudta felvenni a versenyt a partnerek bőrtáskáival, de a célközönség többsége nem fog minden nap öltönyös úriemberekkel tárgyalni. Azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy a haverok rögtön rárepültek, hiszen hétvégén általában pörög a közös FIFA, ahová stílusosan a Rouge-ban vittük a kontrollert és az egyéb dolgainkat.



Tapogatták, nyitogatták, minden zeg-zugba benéztek és talán nem túl meglepő módon, rögtön jött a kérdés, hogy hol lehet ilyet venni? Ez ugye a kezdeti fellángolás, majd hamar kapcsolnak és megkérdezik, hogy mennyibe is kerül. Nos, a hátizsák a hivatalos hazai forgalmazónál, egy év garancia mellett picivel 30 000 Ft felett vásárolható meg. Igen, ez bizony nem egy olcsó táska, de a minőségibb darabok kezdőára nincs túl messze tőle és ha erre rászámoljuk a "gamer felárat", a Razer életstílust, azt az örömöt, hogy az asztaltól távol, bárhol velünk lehet a kedvenc márkánk és az extrákat, akkor már könnyebb lesz elfogadni a magas árat. A minimalista, modern és stílusos külső mellett bizony néhány olyan dolgot is fel tud mutatni, amit egy egyszerű, márkásabb hátizsák nem. Az alábbiakban sorra vesszük ezeket, majd pedig egy rövid konklúzióval zárnánk a bemutatót.

Szakadás- és cseppálló külső

Sokszor fordulhatott már elő, hogy kedvenc táskánk viszonylag hamar elszakad valahol, vagy a vállpántál elenged a varrás egy idő után akkor, ha nehezebb dolgokat viszünk magunkkal. A Razer Rogue ellenálló és rugalmas külsőt kapott, mely nem csak a táskát teszi hosszú életűvé, hanem óvja a benne hordozott dolgokat. Mindemellett a kisebb eső sem jelent akadályt, nem kell attól tartanunk, hogy beázik és a füzetünk vagy még rosszabb esetben a laptopunk, más elektronikai eszközünk vizes lesz.


Védő belső dizájn

Alapjáraton a hátizsákok többsége nem arra lett kitalálva, hogy érzékeny elektronikai eszközöket, kiegészítőket szállítsunk bennük, így a legtöbb modell a belső védelem teljes hiányával áll elénk. A Rouge tervezői természetesen előre tudták, hogy a vásárlók többsége mivel tömi majd meg a terméket, így gondoskodtak arról, hogy azoknak hajszáluk se görbüljön. A dedikált notebook-rekesz zárt és biztonságos helyet biztosít a gépeknek, a táska belseje pedig karcálló bevonatot kapott, mely nem sérül és nem sérti meg a benne tárolt eszközöket. A dedikált notebook-rekesz kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a gyártó a 14 hüvelykes Razer Blade laptophoz ajánlja a hátizsákot, de nálunk gond nélkül elfért benne egy 15 hüvelykes MacBook Pro és egy hagyományos, szintén 15 colos Windows 10-es laptop, így az adatlap ezen része senkit se tartson vissza a vásárlástól.

A belsőhoz hozzátartozik még az is, hogy rengeteg kisebb-nagyobb zsebet találunk belül, illetve a táska elején és két oldalán. Mindent rendezetten el tudunk helyezni, ami megkönnyít a ki-bepakolást és egyben a védelmet is növeli, hiszen semmi sem fog összeakadni, semmit sem kell kirángatni a táskából.


Viseld kényelmesen

A kényelem rendkívül fontos egy táskánál, hiszen mégiscsak magunkkal visszük és magunkon hordjuk. A Rogue vastagon párnázott hátoldala és vállpántjai jóval kényelmesebbek, mint a legtöbb divatos hátizsák vékony és sokszor egyáltalán nem párnázott megoldásai. A tervezők ráadásul igyekeztek úgy kialakítani a táskát, hogy az egyenlően ossza el a nehezebb terhelés súlyát a hátunkon, illetve a túrahátizsákok kapcsán már jól ismert mellpántot is kapunk, így egy jól megtömött, több napos lanpartira készülő csomagot is kényelmesen vihetünk magunkkal.



Összességében mi nagyon meg voltunk elégedve a termékkel, szívesen használjuk továbbra is napi szinten. Elismerjük, hogy nem olcsó, de mielőtt mindenki a magas árral jönne, érdemes megnézni a gyártó eredeti célközönségét, illetve megvizsgálni a piaci árakat és a többi termékhez viszonyított árát. Az extra kényelem, dolgaink védelme és a masszív kialakítás sokaknak megéri a felárat, akik pedig a Razer életstílus hívei, azoknak nem sokat kell agyalniuk.

comments powered by Disqus