powered by www.bluechip.hu

Este hétkor érkezik az új iPhone

Ma este hét órakor akár élőben is követhetjük az eseményt és a bejelentéseket.

by Blake Dashed
2013. September 10. 09:16
Címkék: apple, mac, ipad, iphone
Sokan tekintenek komoly várakozással Szeptember 10-ére, hiszen az eddig megszellőztetett információk alapján akkor fogják kihirdetni a megjelenés pontos dátumát (és ezzel párhuzamban meg is tudhatjuk végre, mennyibe is fog kerülni az Apple okostelefonjainak új zászlóshajója és igáslova).

Az előzetes hírek alapján új iPhone telefonokat fog bemutatni az amerikai Apple vállalat kedden. Az Apple nem árulta el, hogy pontosan mire lehet számítani a keddi rendezvényén, de a cég eddig sosem várt többet egy évnél, hogy újítson az iPhone szériáján. Tipikuson ez az az időszaka az évnek, amikor a vállalat be szokta jelenteni új termékeit.

Az első iPhone 2007-ben jelent meg, és azóta alapjaiban változtatta meg a technológiai piacot. A különböző iPhone termékek eladásaiból a cégnek tavaly 88 milliárd dollár bevétele volt.

Az iPhone 5 2012-ben került a boltok polcaira, akkor a cég részvényeinek árfolyama 705 dollárig emelkedett. A csúcspont óta azonban változott a helyzet, a cég részvényei most már 30 százalékkal olcsóbbak. A befektetőket elbizonytalanította, hogy a vártnál lassabban növekedett a vállalat, és csökkent a profitrátája is.

A piaci verseny is élesedett, nagy kihívást jelentenek a Google vállalat Android operációs rendszerével működő rivális okostelefonok. 2013 április és június között az Apple 31 millió iPhone telefont adott el világszerte, de ez a teljes piacnak csak a 13 százalékát jelentette, az egy évvel korábbi 17 százalékhoz képest.

Az International Data Corp. adatai szerint az Android telefonok piaci részesedése 79 százalék. Ez nagy előnyt jelent az Apple riválisainak, mint például a Samsung, a HTC, vagy az LG Electronics cégeknek.


A keddi Apple tájékoztatón több terméket is bemutathatnak. Az egyik lehetséges új fejlesztés egy "okoskaróra", amely működésében egy okostelefonra hasonlítana. Az ötlet gyakorlatilag megegyezik a Samsung új 300 dolláros "Gear" órájával, amelyet előző héten mutatott be. Szintén ilyen órával állt elő a Sony és a Qulcomm Inc.

Mindkét modellnek nagy piaca lehet Kínában, ahol a nagyobb tömegek számára az olcsóbb telefon lehet érdekes, míg a gazdagabb vásárlók az 5S telefonokból vásárolhatnak. Több megfigyelő szerint az Apple nagy lépésre készül Kínában, mert pár órával a kaliforniai tájékoztató után Pekingben fog tartani egy másik nagyobb rendezvényt is.

A Wall Street Journal információi szerint az Apple bejelentheti, hogy szövetségre lép a China Mobile vállalattal, amely Kína legnagyobb telekommunikációs szolgáltatója. A China Mobile az együttműködés keretében stabil keresletet tudna biztosítani az Apple termékei iránt a világ második legnagyobb gazdaságában.

A hírek szerint két telefontípus lesz, egy korlátozott képességű, költségtakarékos verzió, valamint egy csúcskategóriás telefon. Az utóbbi az iPhone 5S modell lehet, amely a cég első olyan okostelefonja lenne, amelyen már az új iOS 7 operációs rendszer fut.

Az eseményt természetesen lehet követni élőben is az alábbi linken. Sokan úgy vélik, hogy az Apple ismét nevetség tárgya lesz, hiszen, ha visszatekintünk a múltba akkor látjuk, hogy miért is nevetnek rajta oly sokan. A méregdrága termék semmi olyan pluszt nem tud nyújtani a vásárlónak amit egy Androidos vagy Windows Phone-os készülék ne tudna. Csak az Apple terméke egy "alma" miatt általában százezer forinttal drágább mint egy hasonló kategóriájú HTC vagy LG esetleg Nokia. Megvárjuk a végét, lehet, hogy most rájöttek a hibákra és meglepik a világot. Aki netán lemarad az eseményről ne aggódjon, mert másnap beszámolunk mindenről itt a Gizmológián.