powered by www.bluechip.hu

Vezeték nélküli USB

Hamarosan elérhető lesz számunkra is?

by Blake Dashed
2013. September 18. 01:56
Címkék: usb, vezetéknélküli
Az USB Implementers Forum bejelentette, hogy a Wi-Fi Alliance-szal közösen egy éven belül kidolgozza és közzéteszi azt a vezeték nélküli USB szabványt, amelynek neve MA USB, azaz Media Agnostic USB lesz.

2004-ben már kitaláltak valami hasonlót, az akkor bevezetett vezeték nélküli USB viszont csak két frekvencián, 10,6 és 3,1 gigahertzen (WiMedia UWB szabvány) működött, így nem volt az az univerzális eszköz amit az USB-től megszoktunk. A tervek szerint az MA USB 2,4, 5 illetve 60 GHz-es frekvenciasávban is képes lesz kommunikációra és persze a WiMedia UWB szabványban is működne. Előbbi kettővel nagyobb hatótávolságra, utóbbival pedig nagyobb, akár 7 Gbites sebességre is képes lehet. Az USB IF úgy szeretné megtervezni az MA USB-t, hogy az visszafelé kompatibilis legyen az USB 2.0 illetve USB 3.x szabvánnyal, egy dologban viszont biztosan hátrányban lesz, fizikai kapcsolat hiányában az eszközök töltését el lehet felejteni.

Az USB IF közlése szerint a szabvány kifejlesztése nagyjából egy évet vesz igénybe, így optimális estben, egy nyári véglegesítést követően is legfeljebb csak 2014 végén várható, hogy az első MA USB-vel szerelt kereskedelmi forgalomban kapható termékek megjelenjenek. Az újítás rengeteg új lehetőséggel kecsegtet, aminek a felhasználók döntő többsége egészen biztosan örülni fog.

Forrás: Androgeek