Arctic
Arctic
Az ARCTIC COOLING svájci gyártó, termékeiben a megszokott svájci design és minőség köszön vissza. Az idén hagyta el a cég a nevéből a „Cooling” szót, hiszen gyártósoraikról már nemcsak a professzionális hűtési megoldások gördülnek le, hanem „Sound” név alatt fülhallgatók, hangszórók, „Power” név alatt akkuk, elemek, töltők, „Hobby” név alatt pedig játékokat kínál, az ARCTIC névre jellemző magas minőségben. A vállalat jelentős tapasztalatokat szerzett a processzor és videokártya hűtések terén. Számos „A” kategóriás márka bízik annyira az Arctic minőségében, hogy az ő ventillátorait és hűtőit használják a grafikus kártyáikon. Néhány évvel ezelőtt kezdték el a számítógépházak, valamint a tápegységek fejlesztését, amikkel ismét bizonyították, hogy ugyanazt a professzionalitást kapjuk ezeknél a termékeknél is, amit a korábbiaknál már megszokhattunk.
Az alábbi termékcsoportokra klikkelve szűrhet egy-egy adott kategóriára, így könnyebben megtalálja a keresett Artic Cooling terméket.
FIGYELMEZTETÉS
Az Ön által megadott szűrési feltételeknek egyetlen termékünk sem felel meg.
Kérjük változtasson a beállításokon.
Rendszerhűtő
- - Zajszint 20 dB
- - Ventilátor méret 8 cm
- - Fordulatszám 2000 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 18 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 1350 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 25 dB

Hűtő kellék
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Konzol rendszer

Fejhallgató
- - Csatlakozó Bluetooth
- - Mikrofonos fejhallgató Igen
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Konzol rendszer
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Konzol rendszer
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Konzol rendszer
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Konzol rendszer
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
- - Zajszint 26-27 dB
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200-1800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 25-26 dB

- - Zajszint 0 dB

- - Fordulatszám 200-1950 rpm

- - Fordulatszám 200-2100 rpm

- - Fordulatszám 200-1700 rpm

- - Fordulatszám 1800 rpm

- - Zajszint 10,64 dB

- - Fordulatszám 1700 rpm

- - Fordulatszám 1050 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 0 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 200-1800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 0 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 1800 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Zajszint 0 dB
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 1700 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1366, LGA-2011, LGA-2066, LGA-775, Socket AM2, Socket AM2+, Socket AM3, Socket AM3+, Socket AM4, Socket FM1, Socket FM2
- - Foglalat típus Univerzális
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700, LGA-2011, LGA-2011-3, LGA-2066, Socket AM4
- - Foglalat típus Univerzális
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700, LGA-2011, LGA-2011-3, LGA-2066, Socket AM4
- - Foglalat típus Univerzális
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Konzol rendszer
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Konzol rendszer
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Konzol rendszer
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 8 cm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint kb. 0.4 Sone @ Max. RPM dB
- - Kompatibilis foglalatok Socket TR4, Socket TRX4
- - Foglalat típus AMD-hez
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 8 cm
- - Fordulatszám 3000 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 8 cm
- - Fordulatszám 3000 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 8 cm
- - Fordulatszám 2000 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Zajszint 25 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 2100 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Zajszint 25 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 2100 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Zajszint 25 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 1800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 1800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700, LGA-2011-3, LGA-2066, Socket AM4
- - Foglalat típus Univerzális
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Konzol rendszer
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700, LGA-775, Socket AM3+, Socket AM4, Socket AM5, Socket FM1, Socket FM2+
- - Foglalat típus Univerzális
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-775, Socket AM3+, Socket AM4, Socket FM1, Socket FM2+
- - Foglalat típus Univerzális
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200-1950 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 0 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 350-1800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200-1950 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok Socket TR4, Socket TRX4
- - Foglalat típus AMD-hez
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Zajszint 25-26 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 200-1800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint kb.
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1366, LGA-1700, LGA-2011, LGA-2011-3, LGA-2066, Socket AM4
- - Foglalat típus Univerzális
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint kb.
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-2066
- - Foglalat típus Intel-hez
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200-1700 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 9,2 cm
- - Fordulatszám 1800 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200-1700 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200-1700 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200-1700 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 0-2000 rpm

- - Fordulatszám 230-1350 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 400-2300 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 0 dB
- - Ventilátor méret 9 cm
- - Fordulatszám 1000 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 1350 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok Socket AM4
- - Foglalat típus AMD AM4
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 400-2300 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 0-2000 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 300 - 2100 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 9,2 cm
- - Fordulatszám 150-1800 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok Socket AM4
- - Foglalat típus AMD AM4
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Modding és kiegészítők
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 8 cm
- - Fordulatszám 2000 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Processzorhűtő
- - Zajszint kb. 28 dB
- - Kompatibilis foglalatok Socket AM4
- - Foglalat típus AMD-hez
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Konzol rendszer
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 0 - 2000 rpm

- - Fordulatszám 230 - 1350 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700
- - Foglalat típus Intel-hez
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Komplett rendszer
- - Kivitel Zárt rendszerű (gyárilag összeszerelt)
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 9.2 cm
- - Fordulatszám 150 - 1800 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 0 - 1900 rpm

- - Kompatibilitás Freezer 34 eSports (Duo)
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Hűtő kellék
- - Kompatibilitás Freezer 34 eSports (Duo)
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
- - Kompatibilitás Freezer 50
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700
- - Foglalat típus Intel-hez
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700
- - Foglalat típus Intel-hez
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok Socket AM4
- - Foglalat típus AMD AM4
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1150, LGA-1151, LGA-1155, LGA-1156, LGA-1200, LGA-1700
- - Foglalat típus Intel-hez
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 0 - 2000 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 0 - 2000 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 200 - 1350 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-1700
- - Foglalat típus Intel LGA-1700

Szerver eszköz

- Termékadatok feltöltés alatt

- - Zajszint 20.63 dB
- - Ventilátor méret 12 cm
- - Fordulatszám 3300 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 10.64 dB
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 1900 rpm
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Rendszerhűtő
- - Zajszint 10.64 dB
- - Ventilátor méret 14 cm
- - Fordulatszám 1350 rpm
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Rendszerhűtő
- Termékadatok feltöltés alatt
Pontos információért keresse ügyfélszolgálatunkat.
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Hűtő kellék
Raktáron (1131 Budapest, Keszkenő utca 22.) |
Processzorhűtő
- - Zajszint
- - Kompatibilis foglalatok LGA-4189, LGA-4677, Socket SP3, Socket TR4, Socket TRX4