Kedvenc goblinunk – Styx – továbbra is nyomorúságos és mocskos életet él. Függősége semmit sem javult és még mindig szedi az amber nevezetű szert, aminek különleges képességeit köszönheti, nem mellékesen a C.A.R.N.A.G.E – egyfajta goblin irtó szakszervezet– is vadászik a fajtájára, így kénytelen a legsötétebb helyeken bujkálni.
A Styx első részével sajnos nem volt alkalmam játszani,
valahogy soha nem került közelembe a játék – és vica versa – pedig a stealth
gameket kifejezetten szeretem. Mondhatni, mániákusan próbálok mindent ki
lockolni, bezsebelni a jutalmakat és totál spectre módban megcsinálni minden
pályát, ha lehet, akkor anélkül, hogy bárkit is megölnék. A Styx: Shards of
Darkness tökéletes azoknak, akik kihívást keresnek, csak egy valamire
figyeljenek oda, a történetet és úgy egyáltalán a játékmeneten kívül történő
eseményeket ignorálják saját épelméjűségük érdekében.
A játék előnyei egyértelműen magában a játékmenetben vannak.
Styx képességei és azok széles spektrum használata nem csak kihívást, de
változatosságot is kínál a játékos számára.
A feladatokat sokféleképpen oldhatjuk meg, és ez a sokszínűség az egyik nagy
erénye a játéknak. Nem fogja túlzottan a játékos kezét, de nem is engedi el
teljesen. Ha valaki használja az eszét, nem próbál meg végigszaladni egy pályán
akkor nem csak az élvezeti faktor nő, de a kapott jutalom pontokat
felhasználhatjuk Styx fejlesztésére.
A szokásos fegyvertáron kívül – homok, különböző nyilak, savas köpet stb – öt
képesség fa áll rendelkezésünkre, hogy tovább erősítsük zöldbőrű barátunkat. A
játék nem kötelez arra, hogy használjuk a skill fákon található képességeket,
ha valaki kifejezetten szereti a nehéz játékmenetet, az végigviheti mindezek
nélkül is, vagy szimplán válassza ki a legnehezebb fokozatot a játék elején.
Igazából ezek a képességek is csak akkor érdemesek a használatra, ha valakinek
van hozzá türelme és esze. Különben feleslegesen költögeti az ember a pontokat,
és még ezekkel is csak egy egyszerű goblin bőrében vagyunk… ami azt jelenti,
hogy a nyílt harc egyenlő a halállal. Nem túlzok, ha azt mondom, Styx annyira
életképes szemtől szembeni kardpárbajban, mint hal a Góbi sivatagban. Érdemes
tervezni, felderíteni az adott területet, és ha feloldottuk őket, akkor
megfelelően használni a képességeinket.
A látvány és a grafika nem eget rengető, de igazából a hangulatot tökéletesen
megtámogatja az engine és nekem nem is kellett több. Mivel nagyrészt sötétben
kószálunk, pont nem tudott érdekelni, mennyire szép vagy nem szép a grafka.
Viszont tetszik a játék világa, az elfek és sötét elfek igazi rohadékokként
vannak ábrázolva és ez nagyon tetszik. A Styx hangulata nagyon jó, viszont itt
kezdődnek lassan a bajok.
Ugyan a látvány nem rossz de a játék fizikája időnként teljesen kifordul
önmagából, ami nem csak szimplán zavaró, de egy küldetést simán tönkrevághat.
Ilyen például a mindentől ide-oda repülő székek armadája. Éppen csak a
közelébe mentem és úgy pattant el a földtől egy szék, egyenesen a szemközti
falra, mintha legalábbis gumiból lett volna. Ugyan ezek a problémák ritkán
fordulnak elő, de ha a legrosszabb pillanatban történik, akkor nagyon morcos
kedvemben nyomok egy alt+f4-et, mert valószínűleg rég nem mentettem.
Az élvezeti faktoron ezek a gondok csak ritkán ejtenek csorbát, a nagyobb
probléma az, hogy a játék története, világa és karakterei nem konzisztensek.
Olyan mértékű logikátlan marhaságok vannak benne, hogy néha csak néztem ki a fejemből,
hogy most mi is történik.
Styx karaktere kicsit olyan, mint Deadpool – bár nála jóval lightosabb, és
kevésbé menő, de jó próbálkozás –mivel a főhősünk ilyen jó volna, ha a köré
épített világ is hasonlóan könnyed lenne, vagy szimplán nem venné magát ennyire
komolyan. Ugyanis a game alapszituációja és konfliktusa nagyon komoly hangvételű,
amibe Styx karaktere nem illik bele egyszerűen.
A többi karakterhasonló problémákkal küzd, így sajnos
széthullik a játék felépített világa.
Styx negyedik fal döntögetései és amúgy időnként vicces beszólásai nem rosszak,
csak néha indokolatlanok és elcsépeltek, de van egy két jó poén azért. Viszont
ez a személyiség akkor lenne teljes, ha a környezete is hasonlóan idomulna
hozzá, mint ahogyan ő teszi velük.
A Styx: Shards of Darkness játékmenetét tekintve nagyon
szórakoztató, csak lehetőleg senki ne figyeljen oda a sztorira. Kár érte,
sokkal jobb is lehetett volna, és a narratíva meg a történet hibái már nem a
büdzsén múltak szerintem.