powered by www.bluechip.hu

80 éves a Canon első fényképezője, a Kwanon

Boldog Születésnapot Kwanon

by Blake Dashed
2014. September 02. 16:26
1934-ben ezen a napon alkotta meg a Canon első fényképezőgépének, a Kwanonnak a prototípusát. Az immáron nyolcvan éves kamerát kereskedelmi forgalomban nem lehetett kapni.

Kwanon, Kannon vagy Kan-on néven is emlegetik a Canon első fényképezőjét, mely 80. születésnapját ünnepli. A masina nevét a könyörület buddhista istennőjéről kapta. Az alkotók azért keresztelték erre a névre a gépet, mert bíztak abban, hogy az istenség segíti őket munkájuk során, és, hogy képesek legyenek megalkotni a világ legjobb kameráját.



Szintén a buddhizmusból merített megnevezéssel találkozunk az objektív esetén is, amit Kasyapa névre kereszteltek. Mahakasyapa Buddha tanítványa volt. A kameraváz felső részét pedig egy vésettel díszítették, amely az ezerkarú Kwanont ábrázolja.

A 3mm-es redőnyzáras kamera nem került kereskedelmi forgalomba, Az első ilyen eszköz, melyet meg lehetett vásárolni, 1936-ban került piacra. A szintén 35 mm-es redőnyzáras Hansa Canonnal lépett be a vállalat a fényképezőgyártók sorába.

Egy kis Canon történelem

Az első tükörreflexes gépre kicsit várni kellett, 1959-ben rukkoltak elő az első ilyen masinával: ez a Canonflex nevet viselte. Ez még nem volt olyan népszerű, mint utódja, a Canonet, melyet rendkívül gyorsan elkapkodtak. Egy hétnyi raktárkészletet mintegy két óra alatt kiárusítottak.

Szépen lassan vezető szerepbe került a Canon az iparágban. Ezt számos további modell erősítette, többek között a világ első olyan tükörreflexes gépe, az AE-1, melyet beépített mikroszámítógéppel szereltek fel.

Továbbá,  a Canon nevéhez fűződik az első autófókusszal ellátott SLR-kamera is, melyet EOS névre kereszteltek. Azóta pedig már a Cinema EOS System széria is útjára indult, és a jövőbeni célok is a fejlődés irányába mutatnak. Ahogy Masaya Maeda a Canon Inc. Image Communication Products Operations részlegének vezér igazgatója elmondta, a vállalat a jövőben is szeretne hozzájárulni a fotó- és a videórögzítés fejlődéséhez. 


comments powered by Disqus