powered by www.bluechip.hu

Arthur király: a kard legendája

filmkritika

by Roli Bravo
2017. November 22. 10:55
Címkék: a, király, film
Az "Arthur Király: A kard legendája" című film sok tekintetben maradandó élmény marad amatőr filmrajongásom világegyetemében. Hiszem, hogy nem vagyok egyedül ezzel, dacára, hogy sokan megpróbálták elhitetni velünk, nézőkkel, ez márpedig nagyon nem így van. Hiába bilincselt le a film minden képkockája, alatta csapott belém igazán a felismerés, aminek már régen be kellett volna ütnie, hiszen nem új keletű jelenségről van szó.


Arthur Király: A kard legendája | Warner Bros.


Ez a valami pedig nem más, mint a kritika ereje. Azé a kritikáé, mely jelen korunk egyik legpusztítóbb, vagy legszentebb kétélű fegyvere lehet rengeteg területen, mint olyan, az emberek szélsőséges, vérre, botrányra, vagy fényes, heroikus dicsőségre szomjazó közhangulatának megfelelően tolódott el ez is az ellentétes pólusok felé. Letaszít, vagy felemel. Dönti ezt el javarészt önkényesen, trendekhez, egyéni érdekekhez dörgölőzve, függetlenül attól, mit lát a szem, mit gondol az agy, mit érez a szív. És, hogy mi köze mindennek a szóban forgó filmhez? Szerintem mind emlékeztek rá.

 

Guy Ritchie nem egy egyszeri, jött-ment, villantott egyet, aztán eltűnt rendező. Nem egy meghunyászkodó, megbízható kisiparos, aki megelégszik a kötelező minimummal kirakott alapokra épült, felejthető művekkel. Kockáztat, újít, mer. Messziről, szabad szemmel felismerhető stílust, védjegyet teremtett magának, kilométerekről megismerszik keze munkája. Az Arthur egy merész húzás volt tőle, egy olyan húzás, amit óvni, támogatni kellene. És nem a személye miatt, hanem azért, amit képviselt ez a próbálkozás, a próbálkozás, ami annyira hiányzik ma a sótlan és kompromisszumokkal teli Hollywoodból.



Aidan Gillen | Arthur Király: A kard legendája | Warner Bros.


Életem filmje volt? Nem. Viszont fantasybb volt az elmúlt évek fantasyjeinél (shame on you Warcraft), mitológiája titokzatos és érdekes volt, áthatotta a film egészét (shame on you Egyiptom Istenei), miközben ötvözet jött létre a már oly sokszor maximumra járatott poros, külvárosi kocsmahangulatú, pörgős oda-visszák világával. És a zene... atyaég, az az aláfestés! Az események szerves részeként lüktet minden üteme, szinkronban a szinte sebészi vágásokkal. Lélegzed, tapintod, érzed a köréd vont atmoszféráját. Ez bizony egy belevaló, tökös, modern mese. Kiváló fúzió született, mely patikamérlegen súlyozta ki megannyi egybegyúrt zsánerét. Guy Ritchie nélkül sosem láthattam volna a Blöff karaktereit, Sherlock Holmes stílusában Camelot utcáin fogócskázni, valami egészen új vízióval meghintve. Értitek, mire gondolok?

 

Charlie Hunnam | Arthur Király: A kard legendája | Warner Bros.


A lényeg, iszonyúan elszomorít, hogy a film elbukott, valószínűleg örökre eltemetve mindazt, amit még az események után képzelt a költő, pedig nagyon szívesen megnéztem volna a folytatást (lásd még Dredd). Elbukott, mert zengtek az ócsárló és negatív hangvételű kritikák. Már eltaposott hajtás volt, mire az első turnusok megnézték volna bárhol is a világon. Ez nem most kezdődött, de ami megrettent, hogy nem is látszik a vége. Károsabbat el sem tudok képzelni ennél. Persze a Wonder Womant meg Oscarra kell vinni az okosok szerint. Röhej.


Tudjátok mit? Takarodok az IMDb-re, és megszórom egy 8-assal.

 

Nektek hogy tetszett?


comments powered by Disqus