Terv szerint halad az Intel a 14 nanométeres gyártósorokkal
A héten az Intel megerősítette, hogy terv szerint halad a 14nm-es gyártósorok beüzemelésével.
„A folyamatosan növekvő befektetéseink és szakértelmünk adják az alapját, hogy továbbra is mi legyünk az iparág vezető vállalata” – mondta Bryan Krzanich az Intel vezére a negyedévente megrendezett befektetői találkozón, ahol elhangzott, hogy a 22nm-es chipeknél a selejtarány már a kezdeti időszakban is rekord alacsony volt, valamint hogy terv szerint halad a vállalat az átállással a 14nm-es gyártásra.
Az eddigi megszokásokat figyelembe véve elmondható, hogy az Intel október – november környékén környékén kezdi a termelést az új csíkszélességeken, hogy aztán az új gyártástechnológiára épülő chipek a következő negyedév első vagy második negyedévében piacra kerülhessenek. Az asztali, notebook, és szerver termékeket rendszerint egy időben indítja útnak az Intel, azonban a 14nm-es gyártástechnológia esetében ez másképpen fog történni.
Az útitervek szerint, a Broadwell csakis és kizárólag a mobil eszközökben lesz elérhető. Az asztali PC-k, szerverek, munkaállomások csupán a jelenleg is forgalomban lévő Haswell optimalizált változatait kapják majd meg az idei év végén és a következő év első felében.
Némi remény azonban van azok számára, akik nem szerettek volna a Haswell architektúrára váltani, ugyanis az Intel 2014 első félévére kiadott útitervében szerepel egy Core márkajelzésű termék amit 14 nanométeren fognak gyártani. A termékkel kapcsolatban azonban csak ennyi konkrétum ismert, így egyenlőre több a kérdés, mint a válasz. A Skylake érkezésére valószínűleg várni kell 2015-ig, így egyenlőre az a feltételezés tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Broadwell közel egy éves csúszással, de majd mégis csak kapható lesz asztali PC-kben is.