A brit mozikban tilos lesz Google Glasst viselni
Fogynak a helyek, ahol még engedélyezik a használatát
Két évvel egyesült államokbeli bevezetése után a Google a múlt héten dobta piacra okosszemüvegét Nagy-Britanniában. A hordozható számítógépes szemüveg keretének jobb felső sarkában miniképernyő van, amellyel viselője használat közben készíthet videókat, fényképeket, de akár üzeneteket is írhat.
„Fel fogjuk kérni nézőinket, hogy ne viseljék ezeket a filmszínházak vetítőtermeiben” - idézte Phil Clappet, a moziszövetség vezetőjét a The Independent brit napilap honlapja.
A filmszínházak attól tartanak, hogy bűnbandák felhasználják az új technológiát kalózpéldányok készítésére, mivel a mozikban készült felvételek teszik ki az illegálisan másolt filmek több mint 90 százalékát.
Ugyan az okosszemüveg felvillan, amikor felvételt készít valamiről, a londoni Soho egyik mozijában már felkértek egy nézőt, vegye le a csodaszemüveget, mert a személyzet nem tudja figyelemmel kísérni, hogy készít-e felvételt.
A mozik személyzetét kiképezték a kalózok felismerésére. Az illegálisan felvételt készítők általában a terem közepén ülnek, mindkét oldalukon bűnsegédekkel. Néhányan kisgyereket használnak arra, hogy szándékukat leplezzék.
A brit kórházak is fontolgatják, hogy felkérik látogatóikat a hordozható számítógép levételére a betegek magánszférájának védelme miatt.
A közlekedési minisztérium felkérte a Google-t, vizsgálja meg azokat a módokat, amikor engedélyezni lehet a gépkocsivezetőknek az okosszemüveg használatát, például oly módon hogy vezetés közben ne jelenjen meg információ a képernyőn.
via MTI