Globalstar Sat-Fi
A Globalstar segítségével bárhol kapcsolatban maradhatunk



A hotspot használatához szükség van a feltelepített Sat-Fi alkalmazásra, ami mobileszközöknél iOS- és Android operációs rendszert feltételez, továbbá elengedhetetlen egy erős külső antenna felszerelése is, ami a szatellitek jeleit fogja majd, de amúgy -30 és +60 Celsius fok között lényegében bárhol bevethető a műholdas net.

Egyedül a lefedettség korlátozódik még egyelőre Észak-Amerikára, viszont a cég saját bevallása szerint közel 1 milliárd dollárt invesztált a műholdas hálózat fejlesztésére, így nem meglepő, hogy 2014. negyedik negyedévében már a Globalstar Home Zone területére (Európában és Dél-Amerikában) is elérhetővé teszik a Sat-Fi szolgáltatást.

A Globalstar elsősorban az energiaszektorban, az építőiparban, szállítmányozási cégeknél, óceánjárókon és a mentőszolgálatoknál lát fantáziát a Sat-Fi terjesztésére, azelőfizetési díjakat így nagyrészt ezekből a szektorokból várhatja. Maga a díjazás nem kilobyte alapú lesz, hanem percdíjakkal operál (de már korlátlan csomagokat is kínálnak) plusz a szolgáltatásra havi, illetve opcionálisan éves előfizetés is vonatkozik, a havidíjas csomagok 40 és 150 dollár között szóródnak (~9.000-34.000 Ft), a Sat-Fi 16 x 16 x 6.1 cm-es készüléke pedig 999$-os (~225.000 Ft) kezdeti beruházást jelent.
Kapcsolódó cikkek

CES: Sony A5000
A Sony bemutatja a világ legkisebb és legkönnyebb, cserélhető objektíves, Wi-Fi-képes fényképezőgépét.
COOLPIX P340 beépített WIFI funkcióval
A Nikon bejelentette a beépített Wi-Fi funkcióval rendelkező, gyors működésű, prémium kategóriás COOLPIX P340 fényképezőgépét