powered by www.bluechip.hu

Gamer

Érkezik Brigitte, az új Overwatch hős!

Már nem ül a pálya szélén. Brigitte Lindholm fegyvert fogott, hogy csatlakozzon a Overwatchhoz és védelmezze a rászorulókat. A fegyvertervező Torbjörn Lindholm lánya, Brigitte érdeklődést tanúsított a gépészet iránt. Szabadidejét nagy részét az apja műhelyében töltötte, fegyvereket készített kereskedett és ez idő alatt harci készségeit is fejlesztette.

Gamdias Hermes P3 teszt

A Gamdias név már ismerősen csenghet azoknak, akik olvasták az előző tesztünket a Hephaestos P1-ről. Üdvözölhetjük köreinkben a legújabb görög istent, Hermes-t, belőle is a P3-as revíziót, és aki eddig még nem jött volna rá, egy új mechanikus billentyűzetről szól a ma esti eposzunk.

Gamdias Hephauestus P1 Teszt

Kézbe kapva a Gamdias Hephauestus P1-et hirtelen összetévesztettem a narancs-fekete-fehér színkombinációban pompázó dobozt egy másik, nevesebb perifériákat gyártó cég termékével. Majd elöntött a kezelhetetlen bűntudat, hogy nem tudtam hova tenni a meglátott márkát, de kezdeti szégyenemből kihúzott a felismerés, hogy kollégáim sem. Vagy legalább együtt süllyedhettünk a mocsárba.

Harmadik felvonásához érkezett az ASUS Gladius egere

A játékosoknak szánt perifériák piacát sokáig a direkt erre a területre fejlesztő vállalatok uralták, ám az elmúlt években igencsak megnövekedtek a riválisok, melyek egy jelentős részét a PC-s hardvergyártók adják. Erre remek példa az ASUS térnyerése, mely 2018-ra egy egészen nagy portfóliót épített ki a gamer perifériák piacán, melyben néhány jól bejáratott név is szerepel

Monster Energy Supercross Official Video Game Teszt

Már évek óta létezik hivatalosan engedélyezett AMA Supercross játék. Az 1990-es évek végén az EA és 989 Sport (SONY) szolidan versengett egymással, hogy megszerezzék a jogokat. 2018-ra a Milestone – MXGP sorozat mögött álló csapat – kapta meg lehetőséget a hogy elkészíthessék a Monster Energy Supercross hivatalos videójátékot a rajongó örömére. A játékban versenyzők bőrébe bújva vehetünk részt a kihívásokon, amik között a 250Sx és 450Sx osztályok is részt vesznek.

TOP 10 PlayStation 4 játékok

SONY az utóbbi egy évben nagyon odatette magát PS4 játékmegjelenések terén, aminek az eredménye egy fantasztikus játékkönyvtár, amiből összeszedtünk egy TOP10 listát, hogy szerintünk melyek voltak azok a címek, amiket nyugodt szívvel kiemelhetünk a sorból.

Intel Extreme Masters PyeongChang - Történelmi Esports esemény a téli olimpiai játékok előtt

Megszületett az új Starcraft II bajnok, aki egyben történelmet is írt győzelmével. "Scarlett" és "sOs" egy izgalmas Zerg vs Protoss csatával örvendeztették még a rajongókat a 2018-as téli olimpia előtt.

Új hős a Heroes Of The Storm-ban

Maiev Shadowsong az őrző.

World Of Warcraft - The Battle For Azeroth

Idén nyáron elkezdődik a csata Azeroth-ért. Előrendelhető a World Of Warcraft: Battler For Azeroth.

Shadow Of The Colossus Teszt

A Sony megfiatalította egyik nagy klasszikusát – szinte nincs olyan veterán játékos, aki ne ismerné – a Shadow of the Colossust. Aki nem játszott az alap játékkal, az most pótolhat egy kötelező darabot anélkül, hogy az idejét múlt látvány kedvét szegné.
Lapozás: 12...56789...4445